Ébredj Tudatára

Mottó:

• Létezik egyáltalán egy percnyi bölcsesség? –kérdezte egy tanítvány.

• Természetesen – mondta a Mester.

• De egy perc túlságosan rövid?

• 59 másodperccel hosszabb a kelleténél.

A Mester később azt kérdezte a meghökkent tanítványtól:

• Mennyi ideig tart megpillantani a holdat?
• Elképedt tanítványaihoz aztán így szólt a Mester:
• Hát akkor minek a több éves lelki küszködés?

Szemünk kinyílása egy életen keresztül tarthat. A látás egy pillanat műve.

/Antony de Mello: A csend szava – Egy perc bölcsesség. Bp.1993./

Antony de Mello korunk egyik legnépszerűbb spirituális tanítója, és bár 1987-ben viszonylag fiatalon elhunyt, gazdag és rendkívül izgalmas szellemi örökséget hagyott maga után. Jezsuitaként ténykedett, de munkássága vége felé alaposan kinőtte a katolikus egyház zárt dogmavilágát. Életműve maga a szintézis, amely egyaránt merít Jézus Krisztus tanításaiból, és a keleti bölcselet gondolati gazdagságából. Az Ébredj tudatára c. alkotása, talán a legerőteljesebb és legkiforrottabb műve, ennek részletekben történő ismertetésére vállalkozom, nem titkoltan azzal a céllal, hogy ezzel másoknak is kedvet csináljak ahhoz a kalandhoz, amelyet Antony de Mello kínál tanításaival. 

A kaland célja pedig nem egy homályos, vagy zavaros igazság birtoklása, hanem maga a bölcsesség, amit talán legszebben maga Mello  Mester definiál:

„ A bölcsesség a következőt jelenti: megváltozni anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítésünkbe kerülne az átalakulás, akár hiszik, akár nem, csupán a valóságra ráébredés, arra a valóságra, melyet szavakkal nem lehet kifejezni, mert azokon túl van. Aki olyan szerencsés lesz, hogy felébred, az megérti majd, hogy az a legszebb nyelv, amit nem beszélnek, az a legszebb cselekedet, amelyet nem végeznek, s az a legnagyszerűbb változás, amely nem szándékos.

A kaland tétje nem jelentéktelen, csak Csend hangjai, a zen buddhista példabeszédekhez, a koanok- hoz hasonló, tömör bölcsességei helyett, ebben a művében a Mester intencionálja az az olvasót, a tanítványt.

Mielőtt azonban nekilátnánk magának a műnek, ismerkedjünk meg egy kicsit jobban magával a személlyel, Nagy Ferenc S.J. jezsuita szerzetes bemutatásával.

„Antony de Mello,S.J, Indiában, Pune (Poona) városában volt a Sadhana Institute of Pastoral Counselling direktora, a bombayi jezsuita provincia tagja. Angol és és spanyol nyelvű országokban közismertek voltak az általa vezetett lelkigyakorlatok, szellemi műhelyek, imádságszemináriumok, és pszichoterápiás kurzusok, melyekben a világ számos országában munkálkodott, több mint 18 éven át….

Az 1987-ben, 56 éves korában távozott Antony de Mello kilenc olyan könyvet írt, amely még az ő életében megjelent, vagy hirtelen halálakor kiadásra készen állt. Egyébmunkák is napvilágot láttak az ő nevével, amelyeket hangszalagra vett előadásaiból mások állítottak össze.”

Mindenesetre Mello atya szellemi öröksége, mint ahogy arra a bevezetőben már utaltam bizonyos pontokon túllép a katolikus egyház dogma világán, így aztán minden katolikus forrás, néhány művének részletét, csak némi kitétellel, egyfajta magyarázattal bocsájtja a hívek fogyasztására.

„Antony de Mello atya könyvei vallásilag összetett összefüggésben íródtak, hogy segítsék más vallások követőit, agnosztikusokat és ateistákat szellemi/lelki keresésükben; a szerző nem kézikönyvnek szánta őket a katolikus hívőknek a keresztény tanban vagy dogmában való oktatásához.”

Én azt gondolom, Antony de Mello művei, függetlenül a katolikus egyház véleményétől egyetemes érvényűek, és olyan tanításokat adnak, amik meglehetős segítséget adnak a mai diszharmonikus, és elanyagiasodott világunkban, és kegyeskedő közhelyek helyett, a lélek legbensőbb rezdülésében vibrál tanításainak lényege. Az, hogy a Hittani Kongregáció – amely egyébként a Szent Inkvizíció intézményének utóda-foglalkozott Mello atya műveivel pedig kifejezetten jó jel, hiszen annak idején a jezsiuta rend megalapítója, Loyolai, később Szent Ignáccal is behatóan foglalkozott ez a szent intézmény. Mindenesetre Mello atya hallatlan népszerűségű művei élnek és terjednek a köztudatban, valószínűleg ennek (is) köszönhették, hogy kiátkozás helyett, csak finom dorgálást kaptak azon tételei, amelyekben a keleti szemlélődés, a személytelen hit egyes aspektusait, és az elcsendesedést a hirdeti a Mester, szemben a katolikus egyház dogmáival, amelyek tisztelet a kivételnek, ma is kizárólagosságot követelnek a hívek elméjében.

Mielőtt tárgyalni kezdenénk az egyes fejezeteket, hagy tegyem közzé azt a történetet, amely egyébként a kötet előszava is, és amely oly hűen tükrözi a Mester bölcsességét és humorát!

„ Egy ember talált egy sas tojást, és egy kotlós alá tette. A sasfiók és a kiscsirkék együtt bújtak ki a tojásból, együtt nőttek fel. A sasfiók egész életében azt tette, mint a csirkék, azt hitte ő is csirke. Kapirgált, kukacokat és rovarokat keresgélt. Kárált és kotkodácsolt. Csapkodott a szárnyaival, és repült egy-két métert a levegőben. Évek teltek el, a sas megöregedett. Egy napon a feje felett a felhőtlen égen látott egy nagyszerű madarat, amely méltóságteljesen vitorlázott az erős szelek között, alig mozgatva izmos, aranyszínű szárnyait. Az öreg sas ámulva tekintett fel. „Ki az ott?”- kérdezte. Az a sas, a madarak királya!”- válaszolta a szomszédja.” Az ég tartozéka. Mi pedig a földhöz tartozunk – mi csirkék vagyunk” Így aztán a sas csirkeként élt és halt meg, mivel csirkének hitte magát.

Zsille Ákos