Magyarként a muszlim hitben – beszélgetés  Anikóval 1. rész

Anikó fiatal, független nőként kezdett el érdeklődni az iszlám iránt, és hamarosan muszlimmá lett. Férjét is egy muszlim társkereső szolgálaton keresztül ismerte meg, azóta magyar nőként, muszlim házasságban él. A kétféle kötődés, és érzékenység okán (is) beszélgettünk arról, hogy mit jelent ez a kettőség, mi a véleménye a népvándorlásról, és arról az erőszakról, amit a vallás nevében követnek el.  /Zsille Ákos riportja/  

Kérem, mutassa be magát és kedves családját is néhány mondatban!

• 33 éves vagyok, 2 kisgyermek anyukája, és egy nagyon izgalmas vegyes házasságnak a résztvevője. Van egy egyiptomi férjem, és van itt nekünk egy ilyen kis vegyes családunk.

Hogyan ismerkedtek meg, hogyan jött létre ez a házasság?

• Én már muszlim voltam, amikor szerettem volna férjet találni magamnak, és egy internetes oldalon sikerült találkozni a férjemmel, aki szintén házastársat keresett. Mind a kettőnknek az volt a fontos, hogy a másik a vallást tartsa, de emellett kellően nyitott gondolkodásmóddal is rendelkezzen. Így találkoztunk, és igen rövid idő alatt, sikerült ezt nyélbe ütnünk, és összeházasodtunk.

Hogyan vált Ön muszlimmá?

• Hát egy teljesen hétköznapi európai lány életét éltem, aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy valami nem stimmel, valami hiányzik, valahogy nem teljes az életem. Pedig rengeteg barátom volt, jó munkám, tehát ilyen problémám nem volt. Egyszer csak egy szórólappal találkoztam, hogy ha érdekel az iszlám, és vannak kérdéseim, akkor azt a mecsetben feltehetem.

Hol volt ez?

• Ez egy török étteremben volt, ott jutott hozzám a szórólap. Én egyébként addig voltam már kétszer Törökországban nyaralni, és nagyon megtetszett, ahogyan viselkednek ott az emberek. Elsősorban a kedvességük, és aztán ennek hatására eljutottam a mecsetbe. Akkor persze még nagyon távol állt tőlem az, ahogy ültek ott a hölgyek kendőben. Kicsit másképp viselkedtek, nem voltak olyan harsányak, mint mondjuk az én baráti körömben. Eljártam minden szombaton, akkor előadások vannak, akkor lehet kérdezni. Én nem sokat kérdeztem, én inkább csak nagyon sokat hallgattam. Ez helyileg a Bartók Béla úton volt, de ma már több helyen van imaterem.

Ezzel párhuzamosan elkezdett arabul tanulni?

• Nem, abszolút nem. Az arab nyelv, vagy inkább az arab világ engem egyáltalán nem érdekelt, engem a vallás érdekelt. Ennek egy nagyon fontos eleme, hogy ez nem az araboknak szól, hanem ez mindenkinek szól. Ez nem egy népnek, vagy nyelvnek a vallása, hanem ez mindenkié.

Tehát elkezdett járni az imaterembe, és aztán, hogy volt tovább?

• Egy idő után elkezdtem érezni, hogy szeretnék muszlim lenni, de nem igazán tudtam, hogy és mint. Végül is ez egy belső elhatározáson múlik. Ez nem sokkal Ramadán előtt volt, és mire elérkezett a Ramadán akkor én már naponta mentem a mecsetbe, mert ott ilyenkor minden este van hosszabb ima, ami kifejezetten a ramadáni böjti időszakhoz tartozik.  Szóval eljártam minden nap, és mivel minden nap felvettem a kendőt, az egy hónapos Ramadán végére eljutottam oda, hogy már nem akartam levenni.

Érdekes, hogy említi ezt a kendő dolgot, de ez önmagában egy külsőség, mi az, ami mögötte van?

• Van, aki úgy tartja, hogy a kendő nem kötelező, van, aki úgy tartja, hogy éppenséggel a kendő, kötelező. A kendőnél nem az a lényeg, hogy mi van a fejemen, az a lényeg, hogy az iszlámban egy nőnek a szépségét, a vonzóságát, csak a férje láthatja, illetve a család tagjai: az édesapja, a fiútestvérei, de mondjuk, a férjem fiútestvére már nem láthat e nélkül a ruhadarab nélkül. Olyan férfi, aki mint férj lehetőség lenne az életemben,  nem láthatja a szépségemet, ez csak a férjemre tartozik. Tehát nem csak a hajam van eltakarva, hanem hosszú ujjú ruha van rajtam, hosszú nadrág vagy szoknya van rajtam. Az alakom sem igazán látszik, tehát nincs hozzám tapadó ruhám, és ez a kendő lényege is. Ez a teljesen visszafogott öltözködés, ez a nem feltűnő viselet, tehát az egy fontos szempont, hogy ne a füttyszó legyen az első, ha valahová belép egy muszlim nő. Tehát az legyen a fontos, hogy mik a tulajdonságai és a cselekedetei egy muszlim nőnek, ne az, hogy hogyan néz ki.

Londonban lassan 20 éve járván ott láttam először élőben olyan hölgyeket, akik nem, mint Ön, egy kendővel és szolid ruhában, hanem teljes alakot befedő ruhában voltak. Még az arcuk is teljesen takart volt, mint a méhészeknek finom rács fedte az arcukat. Ezek a külsőségbeli fokozatok mit jelentenek?

• Nagyon sok muszlim nő például nem hord kendőt, és hord rövid ujjút, meg ilyesmit. Kinek milyen mélységben fontos a vallásnak ezek a vonatkozásai. Nagyon sokszor, amikor nikábot hord egy nő- ez az a ruhadarab, amely teljesen eltakarja az arcot- nagyon sokan ezt vallási okból teszik, de nagyon sokan inkább a kulturális háttér miatt. Például Szaúd-Arábiában, a fővárosban, Rijádban, ott kötelező felvenni a nikábot, pár száz kilométerrel arrébb már nem kötelező az arcot eltakarni. Afganisztánban ugye, ott a tálib elnyomás miatt, szintén ez a rácsos megoldás van. Aki általában önakaratából veszi fel, az úgy gondolja, hogy a nő szépsége az arca is, és ez jogos. De a Korán nem írja elő a nőknek, hogy az arcukat eltakarják, vagy a kezüket, ez nem kötelező. Van olyan hölgy, aki kesztyűt hord, amikor kimegy az utcára. Én úgy gondolom, hogy egy nőnek, valóban szép az arca, de itt nálunk, egy európai környezetben annyira fontos, hogy valakinek lássuk az arcát, lássuk a szemét. Mert ugye a szem is egy szép testrészünk, éppen ezért veszik fel azt a rácsosat, hogy még az se látszódjék. Én nem ítélem el, de nem is követem ezt a megoldást.

Ebből a szempontból az is szerencsés, hogy a férje nem követeli meg Öntől ezt a fajta viseletet. Mert ugye kérdés, hogy ellenkező esetben mi lett volna?

• Ez egy nagyon jó kérdés, én már az elején megmondtam, hogy nem fogok nikábot hordani, és ő is leszögezte, hogy ezt nem várja el tőlem. Ő ugyan egyiptomi születésű, de Szaúd-Arábiában nőtt föl, tehát ő pontosan tisztában van azzal, hogy milyen az, amikor körülötte így néznek ki a nők. Őneki az a fontos, hogy ne legyek feltűnően felöltözve. De ez nem az ő kívánsága volt, ez az én saját döntésem volt, hogy kendőt hordok. Ami számára, amikor ide költöztünk Európába, nagyon meglepő volt, és egyre inkább tisztelt azért, hogy itt, ezek között a körülmények között, fel tudtam venni a kendőt.

Ez jelenti azt is, hogy volt ebből esetleg kellemetlensége?

• Én mindig próbáltam ezt viccesen felfogni, nekem különösebben nagy nehézségeim nem voltak. Mondjuk munkakeresésben nagyon nehéz a helyzetem, még akkor is, amikor olyan munkára jelentkeztem, ahol nem kellett volna az, hogy sok ember lásson. De Magyarországon nem tolerálják ezt. A barátok közül is néhányan nehezen nyelték le, hogy muszlim lettem. Mondjuk, aki olyan barát volt, az elfogadta, nálunk az még nagyon gyerekcipőben jár, hogy ha valaki egy picit másként néz ki, vagy gondolkodik, akkor azt elfogadják az emberek.

Gondolom volt már Egyiptomban, a férje családjánál, hogyan fogadták Önt?

• Még amikor ismerkedtünk, nagyon az elején, jelezte a családja felé, hogy egy európai lánnyal ismerkedik, és az édesanyja mondta is neki, hogy az iszlám elfogadja, hogy keresztény, vagy zsidó nővel ismerkedjen, és esetleg feleségül vegye, de hát azért jobb lenne, ha egy muszlim lányt keresne. Mikor aztán megmutatta neki a fényképemet, és látta, hogy kendőt hordok és muszlim vagyok, akkor az anyósom elsírta magát, nagyon boldog volt, és a legjobbakat kívánta nekünk.

Ez most számomra nagyon érdekes, mert itt élnek körülöttünk a közhelyek, és ugye egy átlagos magyar ember úgy tudja, és azt sugallják a különböző orgánumok, hogy egy muszlim nő mély alávetettségben él, és, hogy szegény rosszul érzi magát. Ön, pont az ellenkezőjét állítja, hogy van ez?

• Valóban a média nagyon- nagyon sok rosszat sugall az iszlámról. Az tény és való, hogy nagyon fontos egy muszlim család felépítésében, vagyis a működésében, hogy egy feleség, hát rossz szó ez rá, mégis azt mondanám, hogy szófogadó legyen. Szóval igenis tisztelje olyan mélységekig a férjét, hogy az otthonukban igenis ő a főnök. Ugyanakkor, minden muszlim háztartásban, mindenki tisztában van azzal, hogy a feleség kezében van minden. De mivel a férj tartja el, ő felel mindenért, a gyerekekért, a feleségéért, ő tart el mindenkit, az ő gondja alatt vannak, minden az apa kezében, a férj kezében van, ezért jár neki az a tisztelet, ami nálunk, Európában ezzel az egész feminista vonallal, kicsit átfordult. Persze ez nem csak a feminizmus hatása, nyilván ma már sokszor két főnek is dolgoznia kell ahhoz, hogy el tudjanak tartani egy családot, és néha még az sem elég. Ez a nagy egyenjogúság szerintem egy kicsit itt félre van értve Európában. A férfiak is elengedik magukat nagyon könnyen, a nők meg egy kicsit túl sokat követelnek maguknak, legalábbis a mi értékrendünk szerint, ami miatt nincs meg az az egészséges egyensúly. Ez egy jól működő muszlim házasságban benne van. Én nem mondom, hogy a muszlim házasságok tökéletesek, de ha egy férfi és egy nő az iszlám szerint él egy házasságban, akkor ez egy nagyon boldog és kiegyensúlyozott házasság tud lenni. Én sokszor hozzátettem az én európai hátteremet, ami nagyon sok konfliktus forrása volt. Kulturális különbségekből származó konfliktusra gondolok, és amikor erre kívülről próbáltam rálátni, és megvizsgáltam azt, hogy az én viselkedésem mennyire volt nőies, egy adott szituációban, bevallom, nem mindig voltam magammal megelégedve. Hoztam a saját hátteremet, ami azt jelenti, hogy engem az édesanyám egyedül nevelt, tehát azt láttam, hogy egy nőnek erősnek kell lenni, és mindent meg kell tudni csinálni. Ami jó, csak emellett néha elfelejtettem,- és ez olykor nagyon sok nővel előfordul- nőnek maradni, és gyengédnek maradni, és a férfival éreztetni, hogy ő mégiscsak a család feje.

Kibontaná egy kicsit ezt a különbséget, amit az előbb említett a magyar vagy európai, és egy muszlim hölgy között a lelki habitus szempontjából?

• Én fiatalon elköltöztem otthonról és albérletben éltem. Dolgoztam nagyon fiatal korom óta, tehát egy olyan menedék, háttér, mondjuk egy apa, aki óvott volna, nem volt. Nagyon jó volt a viszonyom édesapámmal, de inkább egy ilyen szoros baráti kötelék, mint egy óvó, féltő, védő környezet. Ezért én mindenre képes voltam, mint ahogy egy férfi is mindenre képes: dolgozni, pénzt keresni, stb. De ehhez az erős női léthez, nem volt meg az a gyengédség, hogy egy nő hagyja magát gyengédnek lenni, hogy nem kell mindig erősnek lenni, hogy néha egy férfi hordozhat a tenyerén, néha őt hagyom intézni dolgokat. Szerettem mindent én intézni, ő meg szintén szeret eljárni a család ügyeiben. Mondjuk volt olyan, hogy én összeszereltem egy gyerekágyat, pedig ezt ő szerette volna csinálni. Ez most egy buta példa, de ilyen apróságokról van szó. Hogy néha hagyjam őt férfiként megnyilvánulni, hogy nő tudjak maradni. Nagyon nehéz megfogalmazni azt, hogy pontosan mit is jelent nőnek lenni, pláne egy férfinak. Általában az arab, vagy muszlim háttérrel rendelkező nők, akik már így nevelkedtek föl, azok általában egy kicsit visszafogottabbak, csöndesebbek, nem annyira harsányak. Ha mondjuk, mi összeveszünk néha valamin, akkor bizony nekem elég nagy hangerővel sikerül veszekedni, ami nem jó. Azt egyik férfi sem szereti, ahhoz nem kell muszlimnak lenni. Ehhez nekem meg kellett tanulni lejjebb venni a hangerőmet, ami viszont azt eredményezi, hogy egy vita sokkal hamarabb véget ér, és lecsendesül, mert egy idő után már nem arról vitázunk, ami a vita tárgya, hanem inkább az erőfölényeket próbáljuk helyrehozni, aminek semmi értelme. Egy dolgot halkan is meg lehet beszélni, meg nyugodtan is, és egyszer csak kiderül, hogy így hamar kialakul a békesség.

A férje szunnita vagy síita?

• Nem szeretjük behatárolni magunkat, mert igazából egy muszlim, az muszlim, nem osztja magát jobbra vagy ballra. A síita nézeteket ismervén, mi mindenképpen szunnitának valljuk magunkat.

Elemezze, már legyen kedves, hogy mi a kettő között, a lényegi különbség!

• Inkább politikai különbség van… a gyökereire visszamenve az a lényege, hogy a síiták nem fogadják el, hogy a Korán az egy hibátlan mű, mint olyan, tehát ők, nem fogadják el teljesen a Szent Írást. Szerintük elvétve vannak benne hibák. Hisznek Mohamed prófétában, de nem teljesen mindenben, amit Ő tanított, illetve egy-két dolgot hozzákötnek, amit a szunniták viszont nem. A szunniták elfogadják, hogy a Korán, úgy ahogy van, Istentől származik. A síiták pl. nem fogadják el a próféta követőit. Tehát ennek ez a gyökere. Ők kiemeltek 12 vallási vezetőt, ők ünneplik ezeknek a vezetőknek a születésnapját, amit a szunniták nem. Vannak minden arab országban itt-ott szunniták, itt-ott síiták. Én tudok Magyarországon olyan síitát például, akivel nem megyünk bele elválasztó vallási kérdésekbe, ezzel együtt én tudom, hogy a családjukkal boldogan élnek, nagyon kedves emberek.

Ha jól tudom, például Irán erősen síita ország?

• Igen, Irán a legjelentősebb síita ország. De mondjuk Szaúd-Arábia, ami a vallás bölcsője, ott is elég jelentős a síita jelenlét. Most volt pár hete, egy fiatalember, aki felrobbantotta magát egy mecsetben, ami az iszlámban akár síita, akár szunnita, teljesen elfogadhatatlan. Ad 1, hogy valaki öngyilkos legyen, ad 2, meg az iszlám úgy tartja, hogy ha egy embert megölsz, az akkora bűn, mintha az egész emberiséget megölted volna. Tehát ezek sajnos a vallásra vannak visszavezetve, hogy ők micsoda rossz muszlimok, de az iszlám ilyet soha nem tanít, főleg, hogy valaki felrobbantsa magát egy ilyen helyen, ahol emberek vallást gyakorolnak.

(folytatjuk)