Ami gyász a Földön, az az égben örömünnep. Mert minden élet a Teremtő Isten végtelen szeretetének a megnyilvánulása. A halál pillanatában zavartalanná, és bizonyossá válik Isten jelenléte. A hitben élő ember megérkezik, a hitetlen pedig megkönnyebbül, mert kiderül, hogy tévedett. A Mennyországban nem csupán földöntúli boldogság vár, hanem megszűnik mindennek az ellentéte.
„NEM MEGOLDÁS AZ SEM, HA LEMONDASZ
Áltatod magad, valahányszor elítélsz valamit, vagy lemondasz valamiről. Erről mi a véleményed? Hitegetés kerít hatalmába. Miről mondasz le? Valahányszor lemondasz valamiről, örökre hozzákötődsz a dologhoz, amelyről lemondtál. Indiában van egy guru, ő meséli: “Valahányszor egy prostituált jön hozzám, semmi másról nem beszél, csak Istenről. Azt mondja, betege vagyok az életnek, melyet élek. Akarom az Istent. De valahányszor egy pap jön hozzám, csak a szexről beszél, semmi másról.” Így van ez; amikor elítélsz valamit, amikor lemondasz valamiről, örökre hozzátapadsz. Amikor küzdesz valami ellen, örökre hozzákötődsz. Mindaddig, amíg küzdesz vele, erőt adsz neki. Pont annyi erőt adsz neki, amennyit arra fordítasz, hogy küzdj ellene. Ez magában foglalja a kommunizmust és minden mást. “Fogadnod” kell tehát a démonjaidat, mert amikor küzdesz ellenük, akkor erőt adsz nekik. Mondta már ezt neked valaki? Amikor elítélsz valamit, hozzákötődsz. Az egyetlen módja annak, hogy kikerülj belőle az, hogy keresztülnézel rajta. Ne ítéld el, hanem nézz keresztül rajta! Értsd meg valódi értékét, és nem lesz szükséged arra, hogy elítéld, vagy lemondj róla; egyszerűen megválsz majd tőle. De – természetesen – ha ezt nem látod, ha hipnotizált voltodban azt hiszed, hogy nem leszel boldog ez, az vagy amaz dolog nélkül, – akkor megragadsz benne. Meg kell tennünk érted valamit.
Nem azt, amivel a mondvacsinált spiritualitás próbálkozik – nevezetesen, hogy lemondásra, áldozathozatalra, a dolgok elvetésére igyekezzünk rábírni. Ezeknek semmi hasznuk. Ezektől továbbra is alszol csak. Amit meg kell tennünk érted, az az, hogy segítünk megérteni, megérteni, megérteni. Ha megértenéd, egyszerűen kihunyna a vágyad iránta. Azaz: ha felébrednél, egyszerűen kihunyna a vágyad iránta.” (Részlet: Antony de Mello Ébredj Tudatára c. művéből)
- Kezdjük a végével, mert ez egy visszatérő gondolat Mello atyánál, és alapját képezi tulajdonképpen minden nagyobb keleti vallásnak. Tehát, amit a keresztény vallások az eredendő bűnbeesésből vezetnek le, meg az ördögből, amelyik szabadon garázdálkodik a lelkek körül, addig a keleti vallások ezt a tudatlanságból vezetik le. A tudás természetesen lelki, ha úgy tetszik spirituális, nem lexikális. Tehát, adott esetben, birtokában lehet, egy 4 elemit végzett utcaseprőnek, és bizony lehet tudatlan a tanszékvezető egyetemi tanár is. A tudás a megvilágosodott bölcsesség ugyanis, amit Mello atya hirdet, és követel a híveitől, nem abból származik, hogy valaki el tudja sorolni az elemek periódusos rendszerének elemeit. Sem abból, hogy képes levezetni a Heisenberg féle határozatlansági relációt, és abból sem, hogy összeolvasott hetet, havat. Ezt azért persze kissé bátortalanul írom le, mert igazság szerint a nagy bölcsek többsége rendkívül művelt, és Walter Heisenberg fő művét már csak egy tyúklépés választja el a Szív Szutrától, de kétségkívül éltek, és nyílván élnek ma is megvilágosodott szentek, akik a külvilág szerint ostobáknak tűnhetnek.
A tudás, a lelki tudás azt jelenti, hogy valaki tisztában van az önvalóval, a lelkével, és túllépett az anyagi világ korlátain. Ha úgy tetszik a határtalanság megélése az a tudás, ami mindent relatívvá tesz mindent, aminek átélését nevezzük a megvilágosodásnak. A bahkti yoga szerint ennek van egy jól kidolgozott útja, a zen meg azt mondja, hogy már benne is vagy, csak rá kell döbbened. A kereszténység szintén az út végállomásaként gondolja a megvilágosodást, amely a bahktihoz hasonlóan csak eszköz, és nem végcél. Mert mindkettőnél a cél, Isten jelenlétének a megtapasztalása, az Ő közvetlen szolgálata, amely azonban mindig Isten közbenjárása – a kegy – által valósul meg. A zen egy kicsit egyszerre szigorúbb, és megengedőbb is ebben a kérdésben, mert a lényeget tekintve, itt senkitől nem várhat segítséget a gyakorló, – a Mester utat mutat, de nem járja végig senki helyett, de egyúttal senkire nincs ráutalva az ember. Az imának, a mantrának, persze eltérő mértékben, de mindenhol fontos szerepe van. A bahkti yoga szerint, a Hare Krisna Maha Mantra folyamatos vibrálása bontja le a falat az elme és a lélek között, és ahogy ez megtörtént, már többé nem kell hadakozni az elménkkel, mert zavartalanná vált a kapcsolat ember és Isten között. A kereszténység imádságainak is hasonló a lényege, azzal a különbséggel, hogy itt egyfolytában a bűneitől akar megszabadulni a jámbor lélek, és a pap szüntelen közbenjárásával, és a jótettekkel szabadulhat meg a vétkek káros hatásától, de mindenki, még a legbűnösebb ember is eljuthat Isten kegyelme által, az örök boldogság honába, Isten birodalmába, a Mennyeknek országába. A zen ugyan a végtelenség által még Istenen is túllép, mondván, hogy az is csak a tudat által teremtett valóság, de azért a Szív Szutra, itt is egyfajta koordináta rendszerként szolgál a tanítvány és a Mester gondolkodásában, miközben a cél a gondolkodást meghaladó tudatállapot meghaladásának a meghaladása.
A megvilágosodás egyik legnagyobb akadálya Mello Mester szerint a ragaszkodásaink. A kereszténység általában ezt könnyebben elintézi, hitványak vagyunk és kész passz. Mello atya, bár jezsuita szerzetes volt, de tanításaiban ötvözi a katolikus dogmatikát a keleti bölcselettel, ezért nála árnyaltabban merül fel alkalmatlanságunk kérdése. Miből is áll a hitványságunk? Hát a ragaszkodásainkból, abból, hogy békés szendergésünkből nem szívesen ébredünk fel, de ha fel is riadunk, azért a kedvenc plüss mackónkat már aztán csak el nem engedjük. Pedig létkérdés, hogy milyen gondolatokat járatunk az elménkben, ettől függ, hogy nektárral töltekezünk, vagy a világ ürülékével. Félre értés ne essék, a világban van a nektár is, nem kell feltétlenül szüntelenül a túlvilágra kacsingatni miatta, de ha szorongásainkat akarjuk folyamatosan táplálni, az élet végtelen számú példával fog szolgálni hozzá. Persze az ürüléknek, a személyes életünkben, és a végtelen körforgásban is megvan a helye és a szerepe, a kertben sokat segíthet a növények fejlődésében, a lényeg az, hogy ne a nappalinkban, ne az elménkben gyűjtsük össze.
Egy védikus példabeszéd nagyon szépen ábrázolja a dologban rejlő felelősséget, téteket.
A védikus korban élt egymás mellett egy bráhmana és egy prostituált.
A bráhmana egésznap végezte a rítusait, a prostituált pedig egyedül nevelte a gyermekét, és időnként férfi látogatót fogadott. Ez szörnyen zavarta a bráhmana fennköltségét, és minden egyes férfilátogató megjelenésekor egy követ rakott a kertjébe, ami az évek alatt heggyé alakult. Aztán mind a ketten meghaltak, a bráhmana egész életében a bűnre és a pokolra gondolt, így halála után a pokolba utaltatott, a prostituált egész életében alázatosan Istenre gondolt, hozzá imádkozott, így Ő a mennyekbe távozott.
Zsille Ákos
ACM Wallet Gentleman Club 