Húsvét II.: A Feltámadás

Húsvét hétfőjén Zsille Ákos újabb érdekes és elgondolkodtató titkokba avat be minket az ünneppel kapcsolatban.

Mindegyik evangélium tárgyalja azt a momentumot, amely szerint az Úr angyala leszállott az égből, és elhengergette azt a hatalmas követ, ami Jézus sírját elzárta. Vasárnap aztán Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalómé illatszereket vásároltak, hogy bebalzsamozzák a tetemet. Ám a sírbarlanghoz érve azt tapasztalták, hogy az üres. Erre kisvártatva megjelent két ragyogó ruhában lévő személy, aki emlékeztette Máriáékat arra, hogy Jézus megjövendölte feltámadását. Erre ők elszaladtak a tanítványokért, akik közül a sírhoz érve Péter azt látta, hogy Jézus nincs ott, hogy a sír üres. Majd miután a tanítványok visszatértek az övéikhez, Mária azt vette észre, hogy Jézus testének helyén két angyal ül. Ezek kérdőre vonták, hogy miért sír, majd kisvártatva mögötte megszólalt maga Jézus is, ám Mária először háttal állva, a kertésznek hitte, de mikor megfordult, megtapasztalhatta, hogy él a Megváltó. Jézus azonban ekkor határozottan kijelenti, hogy még nem járta meg a mennyeket, és felszólítja Máriát, hogy vigye hírül a testvéreinek az előtte álló feladatot.

• Ebből az elbeszélésből az hallatlan állítás hangzik, hogy a názáreti Jézus a „kisded nyáj” Mestere, akiben sokan a Messiást látták, és akit ellenségei halálra adtak, halottaiból feltámadt és él. Nem olyan formán, ahogy Szókratész a halála előtt tanítványainak mondotta, hogy a lelke tovább fog élni egy jobb és szebb világban; nem is olyanformán, mint az ember, aki elmúlik, de a képe az utódok lelkében tovább él, őket lelkesíti, és életüket befolyásolja. Jézus testestül él. Az összetört, a halálban kilobbant élet lobog; – új, átváltozott állapotban, de lobog.

Már a kezdeti időkben voltak változatok, amelyek a feltámadás tényét, próbálták Jézus történetéből kivenni, amelynek lényege az volt, hogy a tanítványok jámbor csalással félrevezették a közönséget. Az apostolok azonban elég markánsan nyilatkoznak a feltámadás tényéről. Közülük is talán Szent Pál fogalmaz a legerőteljesebben, aki nem ment keresztül a többi apostol lelki válságán, és semmiféle tömegpszichózis áldozata nem lehetett.

• „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek …,mert minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk” (1Kor 15, 17-19). Vagyis ez azt jelenti, hogy Jézus feltámadásával áll, vagy dől a keresztény hit. A feltámadás a hitnek nem mellékes tanítása, nem is mitológiai képződmény, nem valami bizonytalan történelmi esemény felnagyítása és kiszínezése, amely a hit lényegi tartalmának a sérelme nélkül kihagyható volna, hanem a kereszténység legbelső magja, a szíve.

Jézus egyébként maga is gyakran szólott a haláláról, és ezt mindig úgy tette, hogy hangsúlyozta, hogy fel fog támadni. Ha saját emberi mértékünkkel vizsgáljuk az eseményeket, könnyen oda juthatunk, hogy a feltámadás ténye az apostolok lelki megrendüléséből, vagy az első keresztény gyülekezetek kitalálásából született.

• Ami ezek után marad – az úgynevezett „tiszta kereszténység”-, nem lesz több valami vékonyka erkölcstannál és bizonytalan tartalmú jámborkodásnál…Vagy pedig elfogadjuk, hogy Jézus alakja, ahogy az evangéliumokban kirajzolódik, hitet követel, ez a Krisztus nem azért jött, hogy velünk új ismereteket közöljön világról és a világra vonatkozólag, hanem azért, hogy a világ börtönéből kiszabadítson.

A feltámadásban nyilvánvalóvá válik a különbség, mi földi emberek és Jézus Krisztus között. A mi életünk egy sajátos ívként zajlik, ami a születésből indul, és a halálban ér véget. Jézusnál az ív nem a születéssel kezdődik, hanem visszakanyarodik az időtlenségbe, és nem ér véget a halállal, hanem tovább halad a végtelenségbe.

• Jézusnak a létről mélyebb és átfogóbb ismerete van, s a halálhoz való viszonya más, mint a miénk. A halál az Ő számára beteljesedés, nagyon jelentős és nagyon nehéz beteljesedés, de csak átmeneti. Aki a feltámadást elveti, eltorzítja Krisztus igazi lényét, és kiüresíti isteni öntudatát. Ami pedig ezután marad, azt nem érdemes hinni.