Az iménti cikkünkből kiderült, hogy egyre több kereskedő szolgál ki minket mosolyogva Magyarországon is. Erről beugrott egy régi emlék, pontosabban egy rövid idézet, amit Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában c. könyvében olvastunk.
Aki nem ismerné, az előzmények lényege röviden, hogy Afrika közepén van egy fegyenctelep, Igori, a leghirhedtebb, a legmegátalkodottabb rabok részére. Ide kerül a három főszereplő, Csülök, Senki Alfonz és Tuskó Hopkins, akik egy nemzetközi szélhámosságot akarnak leleplezni. De a vasútépítés, kőtörés, gyilkos altisztek és naponta elhulló rabok helyett egészen mást találnak. Csülköt egy régi barátja, a mindig gyanúsan viselkedő Török Szultán viszi körbe…
“Itt a főtér közepén olyan pompás angolkert volt egy hatalmas, szabályos gömbölyű aszfaltcsík közepén, hogy Párizs valamelyik úri negyedébe is beillett volna. A kör szegélyén sok apró, szépen épített kőház, kocsma, trafik, cukrászda, patika!… Az ember csak ámul. Ez volna a Kongó-vidék?…
Igori?!
– Te, mondd… itt mindenki vásárolhat?
– De mennyire! És pénz sem kell hozzá. Gyere…
Bevitt a trafikba. Egy elefántszerűen elhízott legionárius ült a polc mögött. Szuszogva felemelkedett, és dühös arccal ránk förmedt:
– Na, mi kell?
– Új ember jött – mondta a Török nyájasan. – Adj neki, kedves Graham, öt doboz egyiptomit, tíz havannát, egy tucat képes levelezőlapot és néhány biztosítótűt…
Egy perc, és ott fekszik előttem… Öt doboz: Turmac, Laurens, Simon Arzt, Giubecq!… És tíz igazi sötét havanna, faládikóban, minden szivaron egy-egy celofántok!…
Egek! Ez itt az a vad vidék?! Ahová csak elszánt emberek jönnek nagy ritkán, jól felszerelt expedícióval?
Álmodom?…
– Na, mit bámulsz – mondja a Török, és látszólag a gyomromra üt. – Ha megbecsülöd magad, te piszok, akkor jól élhetsz!
– Te miért kerültél ide? – kérdem az elhízott trafikost, amikor lélegzethez jutok, mert egy ideig görcs szorította a gyomromat.
– Eredj már a fenébe, fáraszt a beszéd – feleli lihegve, olyan kövér.
– No, ez nem valami finom boltos… – mondom, amikor kiérünk.
– Hadd csak. Még Európában is beválna, ha ingyen árulná a havannát. Kevés vevő maradna ki a modora miatt… Nem szeretnek elárusítani, pedig muszáj, ha kijelölik rá. Akarsz cukrászsüteményt? Itt a cukrászda…
– Hihetetlen!
Bemegyünk egy tükörfalú fényes padlójú helyiségbe, plüssfotelek, néhány bordó szőnyeg és képek a falon… A levegő hűs, mert nyolc-tíz ventillátor jár…
Éppoly kövér alak jön elő, mint a trafikos. Itt mindenki elhízik. Nem csoda.
– Mit akartok? – kérdi barátságtalanul.
– Ezt a sötét frátert szeretném jól tartani, hogy lássa, milyen itt annak, aki megbecsüli magát… Te szédelgő!
És látszólag leköpött.
– Mit akarsz! – mondja dühösen a rab-cukrász.
– Fagylaltot – mondom, miután megtöröltem az arcomat.
– Kinyögheted hamarabb is – dörmögi, és szitkozódva elmegy tőlünk.
– Úgy látszik, nem szívesen dolgozik – jegyzem meg.
– Ne csodáld – feleli a Török -, végre is a kényszermunka senkinek se öröm.”
Ha kedvet kaptál a teljes történethez, itt elolvashatod 🙂
ACM Wallet Gentleman Club 