Húsvét: Jézus halála

A Húsvét, a keresztény világ legnagyobb ünnepe, annak állít emléket, hogy Jézus (pénteki keresztrefeszítését követően) vasárnap feltámadt. Az ünnepről Zsille Ákos elmélkedik:

A tavasz ünnepe, minden vallásban jelen van, mint a megújhodás, az élet kezdetének a szimbóluma. Abban a kultúrkörben, amiben mi vagyunk azonban ez elválaszthatatlan Jézus Krisztus sorsától és történetétől, aki Isten-emberként legyőzte a halált, és feltámadva az örök élet ígéretét hozta el az embereknek.

Ez röviden és tételesen a Húsvét jelentése és jelentősége. Vannak azonban finom rétegei ennek a történetnek, és olyan gondolati vonatkozásai, amik örökérvényűek, de most a Húsvét ünnepe előtt, talán még inkább érdekesek lehetnek. Ahhoz, hogy ebbe kicsit belegondoljunk, segítségül hívom, Romano Guardini atyát, aki papként teológusként, 1910 –től 1968-ig szolgálta az Istent és a rábízott nyájat. Azt, hogy ki volt Ő, röviden Márton Áron szavaival jellemezném, aki az egyik legnagyobb jelentőségű erdélyi magyar püspökként kortársa volt Romano Guardininek.

• Veronában született (1885-1968) és Németországban nevelkedett. Apját Mainzba nevezték ki konzulnak, és az olasz kisfiú így kerül Németországba, és lesz ragyogó tollú német író. Nem készül papnak-és pap lesz. Középiskoláit Mainzban végzi, aztán természettudományt és közgazdaságtant tanul a tübingeni, müncheni, és berlini egyetemen. A tübingeni katolikus iskolahatása alatt el magát a teológiai stúdiumokra. 1910-ben szentelik pappá, 1915-ben avatják a teológia doktorává, s hamarosan a dogmatika magántanára lesz a bonni egyetemen. 1923-ban átveszi a breslaui teológia fakultáson a vallásbölcselet és a katolikus világnézet tanszékét, és egyidejűleg előad a berlini egyetemen is.  A náci rendszer 1939-ben, és mivel előadásait egy közösségi helyiségben folytatja később ettől is eltiltják. Egyetemi előadásait 1945- ben kezdhette meg újra a tübhingeni, majd 1948-tól a müncheni egyetemen. Az ő részére létesített vallásbölcseleti és katolikus világnézeti katedrára kapott meghívást, és ott tanít 1963-ig.

Kezdjük akkor Guardini atya nyomán Jézus halálával. A megváltó nem ármány áldozata, ez is benne van a történetben, de az igazi ok nem ez, Jézus Krisztusnak meg kellett halnia azért, hogy halálával megváltson minket. Mindez a bűnbe eséssel válik érthetővé. Isten megteremtette a semmiből a világunkat, de a bűnbeeséssel az ember elkezdett úgy viselkedni mintha önmagától létezne.

• A „Semmi”, amiből Isten teremtett, a jó „Semmi” volt, a puszta és tiszta tény, hogy nem volt semmi. És most megjelenik a rossz „Semmi”: a bűn, a rombolás, a halál, a céltalanság, az üresség. S arrafelé zuhan a bukott ember, anélkül, hogy valaha megsemmisülne mivel nem alkotta magát, nem is tudja megsemmisíteni.

Isten azonban nem hagyja ebben a helyzetben az embert, hanem megteremti Jézus Krisztust, aki tiszta, mint Isten és megterhelve felelősséggel, mint az ember. Csak ezzel a felhatalmazottsággal, az isteni képességgel vehette fel sikeresen a bűn elleni küzdelmet, mert egyedül istennél van a kegyelem forrása, ami azt jelenti, hogy az Isten nem csak igazságot teremt, de létrehozza az embert is, akit szeret. Azáltal pedig, hogy emberré lett megvalósította itt a földön Isten fölényét a bűnnel szemben.

• Az ember zuhanását a semmi felé, az ember lázadását Isten ellen, amiben az ember csak összetörhetett és kétségbeeshetett, Jézus tudatosan átélte, szabad akaratából, résztvevő szívvel a szeretetben. A megsemmisítés annál nagyobb, minél nagyobb az, akit ér. Senki sem halt úgy meg, mint ahogyan Krisztus meghalt, mert Ő maga volt az élet… A kereszten függve, magára véve az ítélet erejét, Jézus átélte azt a mélységet melyből a szeretet mindenható ereje létrehozza az új teremtést.