Esősi Krisztina életvezetési tanácsai

Lassan vége van a télnek, és közeledik a tavasz, amit valljunk be, már nagyon várunk. Hiszen hiányzik a napsütés, a meleg, a madarak csicsergése. És ez még akkor is így van, ha idén nem is volt igazi tél. Ennek ellenére a borús, szürke, szomorkás idő igencsak igénybe vette a szervezetünket, kezdenek a készleteink lemerülni.
És épp ilyenkor tombol az influenza járvány, talán nem is véletlenül. Célba veszi a legyengült immunrendszerünket és megbetegszünk.
Én hiszek abban, hogy a betegségeinknek igen is van lelki háttere, és abban is hiszek, hogy még mielőtt megbetegednék, vannak előzményei egy kór kialakulásának. A baj csak az, hogy sokszor nem is vesszük észre, vagy éppen nem tulajdonítunk ezeknek jelentőséget.
Ezzel én sem voltam másképp. Hajtottam magam, és azt képzeltem, hogy a vitaminok, a cseppek és a gyógyteák megvédenek majd mindentől, csak éppen egyetlen dolgot felejtettem el mindeközben: magammal foglalkozni.
Mert minden és mindenki fontosabb volt saját magamnál…
Így hát én sem kerülhettem el a sorsomat, és a lázzal járó légcső gyulladás engem is ágyba kényszerített. Ilyenkor jön sokunknál a dilemma: féltve a munkánkat, vállalkozásunkat betegen is bemenjünk-e a munkahelyünkre – kockáztatva annak lehetőségét, hogy másokat is megbetegítünk, az állapotunk pedig súlyosbodik -, vagy otthon maradunk gyógyulni, adott esetben veszélyeztetve állásunkat, elesve újabb munkáktól, megrendelésektől.
Nos, én az utóbbi megoldást választottam, mert tudtam, hogy most magamra kell figyelnem, magammal kell foglalkoznom és pihennem kell.
Minden igyekezet ellenére sajnos egy hét után sem gyógyultam meg teljesen, viszont a munka nem várhatott, muszáj volt újból hadrendbe állítanom magam. Pár nap után érzetem, hogy egyátalán nem bírom még úgy sem a fizikai, sem a szellemi terhelést, amit a munkám igényelne, de mégis rákényszerítettem magamat arra, hogy dolgozzak.
Persze vártam a hétvégét, hogy majd a két napban kipihenem magam, és tovább gyógyulok.
Ekkor azonban történt valami, amire nem számítottam, pedig benne volt a pakliban. Mert pénteken este, egy megterhelő hét után az ember egyébként is fáradt és nyűgös, de amikor egészségileg sem érzi magát teljesen rendben, akkor ez hatványozottan így van. Az történt, hogy közlekedési balesetet okoztam. Mert figyelmetlen voltam és fáradt. Veszélyeztettem mások és a saját testi épségemet és kárt okoztam. És mindez amiatt volt, mert nem akartam tudomásul venni, hogy még nem bír annyit a szervezetem, mint amennyit szeretnék.
A baleset egy komoly figyelmezetés, annak a jele, hogy nem jó irányba megyek, hogy még mindig nem tanultam meg saját magamra figyelni, a szükségleteimet előtérbe helyezni és magamat szeretni.
Pedig sajnos tudomásul kell venni, hogy – egészséges határokon belül – saját magunkat kell előtérbe helyeznünk, mert ha saját magunkkal nem törődünk eléggé, akkor másoknak sem fogunk tudni adni, és nem fogunk tudni úgy teljesíteni, ahogy szeretnénk.
Vigyázzunk magunkra, a testünkre és a lelkünkre egyaránt.